
Megszületett Kondoros város tortája – ízek, kreativitás és közösség egy szeletben
Kondoros 150 éves jubileuma alkalmából hirdettük meg a „Keressük Kondoros tortáját” pályázatot, amely nemcsak a zsűrit, hanem a közönséget is rendkívüli módon megmozgatta. A győztes tortát végül a Betyár Napok keretében ünnepélyesen felszeleteltük – nem is akárhogyan: 800 szelet készült belőle, ami a recept alapján közel 250 tojás felhasználását igényelte.
A szakmai zsűri döntése alapján „Kondorosi Örökség” címet viselő torta lett a nyertes. Ez a harmonikus, különleges ízvilágú alkotás méltó módon képviseli a város gasztronómiai értékeit és hagyományait.
A verseny különlegessége volt, hogy közönségszavazás is zajlott a Fehérliliom Népfőiskola Facebook-oldalán. A résztvevők tortáira kizárólag a megjelenés alapján lehetett szavazni. A lelkesedés minden várakozást felülmúlt: a szavazás során közel 200 ezer megtekintés született, és a Flört nevű tortára több mint 1400 szavazat érkezett – ezzel elnyerte a Közönség kedvence díjat. Ez hatalmas elismerés, amely jól mutatja, milyen fontos volt az esztétikum és a kreativitás is a versenyben.
A zsűri elé 15 különleges torta került, amelyek mindegyike egyedi koncepcióval, ízvilággal és megjelenéssel érkezett. A döntés nem volt egyszerű, hiszen minden egyes torta önálló történetet mesélt el. Néhány gondolat az emlékezetes alkotásokról:
-
Betyáros Kísértés – kiváló megjelenésével hódított,
-
Kertike – szemet gyönyörködtető színeivel tűnt ki,
-
Kakukkos Tök-ély – különleges makarónjaival lepett meg,
-
Habkönnyű Kakukk-Tökkeringő – tavaszias hangulatot idézett,
-
Zöld Múzsa – a málna és a csokoládé tökéletes harmóniáját hozta el,
-
Tökjó Répatorta – házias ízvilágával nyűgözött le,
-
Kaukkfű Zselés Tökmagálom – látványos virágdíszítéssel varázsolt,
-
Betyárok Álma – dekoratív rétegezéssel és stílusos kivitelezéssel,
-
Kondorosi Örökség – a nyertes torta, különleges, mély ízhatással,
-
Annácska Kedvence – friss lime-os töltelékkel emelkedett ki,
-
Tökkédes Kakukkfű Mese – fehércsokis, málnás és tökmagos egyensúllyal,
-
Flört – játékos, mégis kifinomult megjelenésével lett közönségkedvenc,
-
Kondorosi Ízbűvölet – meglepő grillázsdíszítéssel keltett figyelmet,
-
150 év Betyáros íze – aszalt körtével tisztelgett a múlt előtt,
-
Kondorosi Ősz – gazdag, őszies ízvilágával tette teljessé a sort.
Hálásan köszönjük!
Ezúton is szeretnénk szívből megköszönni minden résztvevőnek a lelkesedését, munkáját és tehetségét! A „Kondoros tortája” pályázat több volt, mint verseny – valódi közösségi élmény, amely megmutatta, milyen kreatív, összetartó és ízig-vérig szenvedélyes közösség vagyunk.
Gratulálunk minden nevezőnek – számunkra minden torta egy remekmű volt!
